2010. január 23., szombat

Paprikás nokedlivel


Paprikás: fél kg sovány disznóhús, kevés olaj, 1 nagy hagyma, vegeta, só, bors, pirospaprika, tejföl, liszt, víz
Apró kockára vágtam a disznóhúst. A hagymát apróra vágtam és megdinszteltem kevés olajon csipetnyi sóval. Belekevertem egy teáskanálnyi pirospaprikát, majd beletettem a húst, sóztam, borsóztam, vegetáztam és felöntöttem annyi vízzel, hogy eppen ellepje a húst, lefödtem és lassú tűzön megfőztem. Amikor kész lett egy pohárban elkevertem 1 halmozott evőkanál tejfölet 1 halmozott teáskanál liszttel, majd 1 levesmerőnyi levet adtam hozzá a forró paprikásléből és belekevertem a paprikásba (azzal az úttal el is ment a paprikásom paprika színe, de finom lett). Lassú tűzön felfőztem még egyszer és kész :).

Nokedli: 2 tojás, 1 vizespohár víz, 1 teáskanál margarin, só, annyi liszt amennyit felvesz
A fentiekből puha, kicsit még ragadós tésztát gyúrtam, majd fövő vízbe csipegettem kb újjbegynyi darabokat. Addig főztem amíg a nokedlik feljöttek a víz tetejére, majd leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem és tálaltam a paprikás mellé. (a másnapi maradék nokedlit betermeltük juhtúróval és kevés tejföllel)

Jó étvágyat :)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Megkóstolnám.. :)

Keress, hogy találj ;)

Google